"Mint hegyek közt a liliom, úgy nő  a szerelem a sziklás talajon."

Bánatos szívem boldog mikor látlak
örökké szeretlek ,folyton visszavárlak.

Panasz

Elevenen a csillagok alá,
az éjszakák sarában eltemetve,
hallod a némaságomat?
Mintha egy égbolt madár közeledne.

Így hívogatlak szótalan:
az örök hallgatásból,
idegen egeid alól
valaha is kiásol?

Eljut hozzád a panaszom?
Hiába ostromollak?
Köröskörűl a félelem
zátonyai ragyognak.

Számíthatok rád istenem?
Úgy vágyom közeledre,
dideregve csak hevesebb
a szerelmek szerelme!

Temess a karjaid közé,
ne adj oda a fagynak,
ha elfogy is a levegőm,
hivásom sose lankad.

Légy reszketésem öröme,
mint lombjai a fának:
adj nevet, gyönyörű nevet,
párnát a pusztulásnak.

/Pilinszky/

"..Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak, és tudok Rólad,de érezlek is- ha "én",minden idegszálammal megtapasztalom, melyen "Te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" -"jártam benned" kölcsönös élménye.
Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdülését, érzékenységed, magányodat, vadságodat.Vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán.
Tudsz-e adni, s elfogadni? - Most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod, a titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadom el Tőled is".
Müller Péter

Örülj a mának!
Amíg vannak, akik szeretnek,
van értelme az életednek.
Mindegy, hogy rohannak az évek,
ha érzed melegét a kéznek.
Még érdemes reggel felkelni,
ha van kinek kenyeret szelni.
Örülj a percnek!
De ha mégis magányos a sorsod,
ha a gondot egyedül hordod,
erőt is ad hozzá az élet.
Találd meg mindenben a szépet!
A Nap Rád is úgy süt. mint másra,
ne gondolj hát az elmúlásra.
Örülj, hogy élhetsz!
Nincs fekete és nincs fehér.
De az elmúlás mindent elér.
Nincs tűz, mely örökké lobogna.
Fényét más világok felé ontja.
Nincs folyó, mely örökre megmarad.
Előbb-utóbb, minden forrás elapad.
Nincs érzelem, mely örökké él.
A harag idővel megbékél.
Nincs az a szerelem, ami el nem vetél.
Gyűlölet, melyet nem koptat a szél.
Öröm, melyet nem sápaszt a tél.
Bánat, melyet nem gúnyol a remény.
A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök.
Élet-halál, ők is csak eszközök.
Mert a Változás az egyetlen.
Mely mindig tombol szüntelen.
Ami meg nem alkuszik soha.
Hiába hiszi az ostoba.
Hogy bármi, ami létezik, úgy marad,
Mert mindig lesz új a nap alatt".

"Eljön a nap meglásd, tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt Rád, csak mindenki szeret.
Nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz,
s nevetsz, mert a dallam arról szól, hogy szeretsz.
Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy Barát,
s ha a kedved fogytán, Ő énekel tovább.
szomorú vagy, magad vagy és úgy érzed dől a ház,
egyszer csak ott áll,akire vársz.
A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,
Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!

Ha könnyes szemekkel térsz nyugovóra,
mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra.
Ha a bánat nagyobbra nőtt. mint a szerelem,
én ott leszek és meggyógyítom darabokra tőrt szívedet.
Ha életed veszed fontolóra és a szíved próbálod meggyőzni,
hogy végleg letehetsz róla, mert a bánat nagyobbra nőtt, mint a szeretet,
ott leszek és megmentem darabokra tőrt lelkedet.
Bízz bennem, én nem elkaplak, ha zuhansz,
feltárom előtted az utat, melyet hiába kutatsz.
Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda,
ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda.
Ha eleged lett a magányos éjszakából,
és semmi jót nem vársz már a világtól,
összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól,
ott leszek, és megvédelek a bizonytalan holnaptól.
Ha elveszted a hited, és nem tudod, hogy merre szaladj,
jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj.
Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz,
és én ott leszek mindig, hogy szívemmel játsz.
Higgy nekem. nem hagyom, hogy leess
boldogságot adok, hogy mindig csak nevess.
A végső pillanatban fogom a kezed,
és az egész világot  ajándékozom neked.
Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz,
feltárom előtted az utat, melyet már régóta kutatsz.
Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak,
hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak.
És ha két szemed fénye már újra boldogan ragyog,
biztos tudni fogod, hogy az Őrangyalod vagyok".

Áprilisi varázslat Zöld-arany tenger ezerszín virága csókol, S réveteg nimfa-ének, ah, elvarázsol. Bájos angyalok derűtáncra kélnek a hímes rétben, A ború, a fagy nem él már - csak a messzeségben. Pomparuhába bújt a Tavasz, a csíntalan, S örűl az is, ki másképp boldogtalan. Meleg alkony tüze száll hűs kebelemben, Kél mámor, oh, remeg a szerelemben. Szivárvány mezők nevetnek édes álomittasan, Vörös mének vágtatnak horkantva, lázasan... Puha rózsalugas rejtekében kicsiny tündérkék, A végtelen ég varázsos, ezüst fényű tenger-kék. Bíbor madár dala zeng, hű párját hívja, A Nap melegén leng, táncol a nevető Síva. Kinyíl a nagy világ, vad öröm az élet, Ez a mohos anyaföld, ez az ígéret... Álmodom én, a rózsás Tavasz közepén, Áprilisi csodák, vágyak, mámorszépség idején.
	Farkas Flávia

Álmodtam egy világot magamnak

Álmodtam egy férfit magamnak,

Álmodtam, mert álmodni jó,

Mert az álom oly nyugtató.

Szívem most már csak teérted ég,

Tőled lesz igazán szép kék az ég.

   (Vikky)

Siralom és fájdalom

Sajnos az élet maga a káosz

Sűrű fájdalom és semmi remény

És szép álom, fájdalom azért mert

Te tetted azzá. Álom azért nincsen

Mert sajnos megkomorodtál.

Nem hiszem, hogy csak ennyi

Ami nekem juthatott az életbe

És semmi jó és szép s románc

Sem lehet benne,

Nem hagyom magamat eltaposni, mint egy

Kis hangyát a porba, nem vagyok

Olyan, aki mindent csak úgy feladna!

Fogsz te még sírva bocsánatért jönni

Még akkor is ha úgy érzed, hogy ez nem

Történhet meg veled soha.

Pedig ez fog történni. szegény, te ostoba!.. 

       (Vikky)

A szívemet két félre osztom!

Az egyik fele a boldogság

A másik fele a fájdalom!

Hogy megértsd, elmagyarázom.

1, fél: boldog vagy így én is az vagyok!

2, fél: fájdalom, hogy boldogságot NEM ÉN okozok!

                    

Ha eljön Joe Black

“Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot…,
Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy nyitott rá…, A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni…, Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza…, Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél…”

Szerelmes angyal

Már fentről nézlek,

S a te nevedet suttogom az éjben.

Mást nem akartam, csak szeretni,

De te ezt nem akartad elfogadni.

Hittem még a mesében,

Epekedve vártam szerelmedre.

Rád gondoltam éjjel-nappal,

Azt akartam vigyél magaddal.

De te akkor rám sem néztél,

Hirtelen csak arrébb löktél.

Nagyot estem nem segítettél.

Néztem a vérző napnyugtát,

Élvezetem gyönyörű mámorát.

    Én üvöltöttem,

Amit nem hallott senki sem.

Fájt, hogy szeretlek, de tudtam neked

Nem kellek.

Hónapokat sírtam át,

De tudtam, tőled nem várhatok csodát.

Sokszor beszélgettünk,de te azt mondtad

Soha nem változol.

Leültem a tópartra egy késsel a markomban.

 Néztem, ahogy szépen lassan elvérzik a nap.

S föléje emelkedik egy csillag,

Ekkor fel emeletem a késem,s monogramod a szívembe véstem.

Mely a tied marad örökre,

Ami csak neked lett teremtve.

Éreztem valami fájdalmat

De nem a kés által szerezett szúrásokat.

Mást nem fogok szeretni soha!

Testem halkan csobbant a tóba.

A vér belepte a tavat

Hát így érintett tetteid súlya.

Most fentről nézlek, néha vihar van az estéken,

Akkor utánad sírok,

Te hűségesen kijársz a síromhoz.

Ott azt mondod: csak engem szeretsz,

S helyettem egy ott gyökeredzett rózsát dédelgetsz..

Szívemben még mindig csak te élsz,

Túlkésőn kaptál észbe… ennyi az egész.

Most itt ülök, a romjaim tetején s azon gondolkodom

Miért nem lettem eszesebb szebb s kedvesebb..

De hiába, engem nem intellektuelnek teremtett az ég.

Nem vagyok se fizikus se egy jól képzett matematikus,

De van, amit jól tudok s az sem a legutolsó mit magaménak tudhatok.

Van érzékem a szép s a jó iránt, s aki ezt nem veszi észre annak bizony lóf…. sz a nemesebbik részébe.

 :D:D:P:P

Egy jó királyfinak

Olyan, mintha ismernélek Téged,
ami lehetetlen, mégis így érzem.
Talán, valamikor, valahol
láttalak már, láttam szemed,
...tovább »s benne megláttam szememet.

Szemedbe nézve, láttam lelkedet,
láttam azt a gyönyörű szépet,
mit kevesen látnak meg, kik élnek.
Az élet elrepül, gyorsan tovaszáll,
de nem bánom, mert ismerlek már.

                 Egyedül

Hideg, sötét éj van: itt ülök szobámban
Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül...
Odakint a hűvös, őszi éjszakában
Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedűl.
Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,
Mint az elmulásról?... Ismerem e dalt...
Édes reményekről, amelyek csak voltak,
Melyeknek emléke őrületbe hajt!...
Virágot dermesztő, novemberi szellő
Ne zúgd e siralmas, síró éneket,
Ami régen elmult, ami vissza nem jő,
Sirjokból ne ébressz tört reményeket!
Hiszen e bolond szív, hogyha már nem érez,
Szép reménye, vágya mind, mind tova szállt,
Nyugodt, de ha egyszer öntudatra ébred,
Kéri a megváltást, kéri a halált!...
Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél,
Feledni akartam, altatni szivem,
Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél?
De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen...
Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod
Az emlékezésnek régi lángjait,
Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,
Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!...